A Crockodeal 6 éves története során több tagcsere is történt. A négy alapítóból ma már csak hárman zenélnek együtt. A visszajelzések, közönségigények sokat segítettek, hogy egyre jobban kialakuljon a Crockodeal igazi arca. Mára egyértelműen letisztult a körvonal: rock, rock, rock, és más semmi...
Az igazsághoz annyi hozzátartozik még, hogy az elmúlt évben a 7 tagból leginkább csak öt ember próbált és koncertezett, sajnos. Úgy alakultak a sorsok, hogy Misi 2007 elejétől más pályán kezdett focizni, méghozzá nagyon, és nem maradt ideje a próbákra, koncertekre. S bár hiányzik, gépesítettük a hangját, mostanában pedig nagyrabecsült vendégünk, MAKOVICS DÉNES fújja a szaxit a Bikiniből...
Balázs pedig a 2007-es év második felétől tudott kevesebb időt szánni a zenekarra, hiszen májusban színésszé vált, és próbálja azóta is kiépíteni saját egzisztenciáját, ami - valljuk be férfiasan - ma Magyarországon komoly és nem kis kihívást jelent... Lénárd - tanulmányai és zenei stílusváltása miatt - elhagyta a zenekart, amit kellően sajnáltunk.
Majdnem fél év szólógitáros nélküli időszakot éltünk meg, amikor segítségünkre sietett vendégként Szabó Attila (saját zenekara a Patrióta, de évek óta a Varga Miklós Band, Homonyik Band, Vikidál Gyula zenekarában dolgozik).
2009 áprilisában csatlakozott hozzánk Oláh Imre, a kiváló szólógitáros, úgyhogy immár teljes a csapat! Imre eleddig több formációban játszott és játszik most is, mint a TMH, Wigyori & az Unicum Baráti Kör, stb.
Az általános koncertfelállás tehát mostanában: Gábor, Matyi, Ákos, Dávid, Gőte, Imi. Mint vendég: Makovics Dénes.
Tornay Gábor— ének, vokál, ritmus gitár, szájharmonika
1963-ban született, Miskolcon. 5 gyermek édesapja, jelenleg Sződligeten él. Kiválóan síel, — saját maga szerint a legjobban —, de a siklóernyő a szenvedélye és a windsurf-deszkán is megállja a szelet. Az együttes alapító tagja, frontembere, showmanje… Gitározik, szájharmonikázik, de mindenekelőtt és fõként énekel...
Dr. Vajta Mátyás — basszusgitár, vokál — zenekarvezető
1979-ben született, Vácott. 2005 nyarán szerzett jogász doktori diplomát a budapesti PPKE jogi karán. Az együttes alapító tagja, bár kezdetben a szólógitár volt a hangszere. Ám hamarosan váltott a nagyobb testvérre… Gyermekkora óta tanult zenét, hegedült, fuvolázott majd gitározott, de a fehér-fekete billentyűk között is eligazodik. Jelenleg Vácon él, és a vízmű jogászaként dolgozik. A basszus mellett a sajátos Crockodeal hangzás meghatározója a vokál terén.
Acsay Ákos — zongora, billentyűk, vokál
1976-ban született Vácott. Budapesten, a PPKE HTK-n diplomázott hittanári szakon, majd a JÁK-on a kánonjogi posztgradot is elvégezte.
Egy Váchoz közeli mesebeli faluban, Nőtincsen él (www.notincs.hu)
Az együttes alapító tagja. 7 éves kora óta zongorázik, 14 éves korától orgonál. Egy budapesti székhelyű magánklinika munkatársa. Emellett három Váchoz közeli falu templomi orgonistája, kórust vezet és az NKE amatőr színtársulatának tagja.
Papp Dávid — dobok
1984-ben született, és már 7 éves kora óta dobolni tanult (biztosan csak az asztalt verte, mert éhes volt...) Játszott a váci ütős együttesben, Fazekas László kezei alatt tanulta az ütők és dobverők kezelésének mesterségét. A szobi Szent László gimnáziumban tanult, majd érettségi után egy évet Strasbourgban töltött az „Adj egy évet az életedből” program keretében. Hazatérve a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán kezdte meg tanulmányait, ahol most 4. éves hallgató. Egyszer talán diplomát is sikerül vennie... :)
Szieber "Gőte" Attila - ritmusgitár és olykor szólógitár
1980-ban született, Vácott. Él-hal az autókért, kiváló mestere a színeknek és lakkoknak. Testvérével családi vállalkozásként egy komplett autófényező-lakatos műhelyt hoztak létre, ahol megvalósítják a megrendelők álmait. Kiválóan játszik a "villanygitáron". Ma már a mi legnagyobb örömünkre csak a Crockodeal-ban zenél, de azt nagyon! :) Mindemellett pedig extrém sportot űz: versenyszerűen gördeszkázik, nagy sikerrel és jó eredményekkel.
Oláh Imre - szólógitár
Az elmúlt években tagjaink voltak:
Élő Balázs — ének, vokál, akkusztikus gitár
1978-ban született Szombathelyen, 1985 óta él Budapesten, Óbudán.
Tanulmányait a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában valamint a Szent László Gimnáziumban végezte. A szinkronszakmában dolgozik mint színész.
Gáborral együtt az ének és a show alakítója, képzett énekes, valamint alkalmanként az akusztikus gitár kezelője…
Himmer Lénárd - szólógitár
Az együttes legifjabb tagja. Korábban, 2004-2005-ben aktív tagja volt a zenekarnak, aztán egy kis kitérő után most mint állandó vendég zúzza a húrokat. Finom muzsikája ütős színfolt a Nagy Zöld Dög testén... :)
Vígh Mihály — szaxofon, klarinét
1975-ben született, Kecskeméten. Szegeden, a JATE-n diplomázott kommunikáció és szociológia szakokon. Jelenleg Vácon él. 2003 óta zenél ebben a formációban, azonban ifjúkora óta oszlopos tagja a Váci Fúvós Együttesnek is.
------------------------------------------------------------------------
Makovics Dénes - mint vendég
Kiváló szaxofonos (basszusgitáros, billentyűs, fuvolista és még ki tudja, mi). A Bikini együttesben állandó vendégként közreműködő volt a nagy sikerű Mondd el lemezen és az 1992-es búcsúkoncerten.
A Bikini visszatérése után az új albumok már Dénes komoly alkotói hozzájárulásával készültek, s a borítókon tagként szerepel. A közönség pedig el sem tudja képzelni a Bikini koncertjeit az ízes és technikás szaxofonjáték nélkül.
Dénes egyébként a Bikini mellett más formációkban is főszerephez jutott és jut. Egyik legnagyobb élménye, amikor a Jeff Porcaro Emlékzenekarban együtt muzsikálhatott Steve Lukatherrel, a Toto meghatározó tagjával . "Szerencsém van, mert sokféle zenét művelhetek. Nyolc éve a Készenléti Rendőrség Zenekarának tagja vagyok. Életemben először a tradicionális rock hatott rám - a Coda együttesben ilyen dalokat szólaltathatok meg. Valamint a jazzt sem hanyagolom el: ott vagyok a zongoravirtuóz Oláh Kálmán sextettjében és még Egri János zenekarával is gyakran színpadra lépek."

















